Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2010.11.24.

Slash bejelentette új szólólemezét!

Első szólólemeze még csak idén márciusban jelent meg, de Slash azt mondta, hogy 2011 -ben már érkezik a következő! Állítólag Myles Kennedy fog majd énekelni a lemezen, de lesz egy közös produkció Fergie -vel is!

 

 

 

Kép

2010.11.23.

Axl Rose 20 millió dollárra perli az Activision-t!

Axl Slash miatt perli a játékfejlesztő céget, mivel az a szerződéssel ellentétes módon használta fel a Welcome To The Jungle -t! A GNR kiadójával kötött szerződés szerint csak akkor használhatnák a számot, hogyha Slash nincs benne a játékban. Slash viszont benne van. Még a játék dobozának is ő van az elején! Amikor Axl Rose ezt megtudta, egyből visszavonta a jogokat, de erre az Activision csak annyit mondott, hogy ez csak promóció, Slash nem lesz benne a játékban (ekkor még nem jelent meg a GH III).

2010.11.06.

Dj Ashba azt mondta nem kell sokat várni a következő Guns albumra!

A november 4 -én tartott COD: Black OPS promóciós partin Dj Ashba elmondta, hogy már tervezik az új album készítését, ötletelnek. Azt mondta, hogy már nem kell sokat várni, mivel mindenkinek a GNR -ből nagyon jó ötletei vannak, ezért hamarosan megszülethet az új album.